Nagyon sokat törtem a fejemet, hogy mivel is kezdjem a blogomat, de mivel kb.400 éves múltra visszatekintő viseletről szeretnék írni, arra gondoltam nem tekinthetek el a történelmi és viselettörténeti áttekintéstől, de ígérem, megpróbálom rövidre fogni.

16-17. század

A korszak selyemszövésének központja az itáliai városállamokba tevődik át ezekben a századokban. Innen szállítják be a kereskedők a legfinomabb bársonyokat, damasztokat, selymeket, de innen származnak a vékony lenfonálból készült csipkék is. A valódi arany és ezüstfonalból készült csipkék Spanyolországból kerülnek a bécsi udvarba, de a magyarországi főurak Törökországból illetve Görögországból hozatják a finom szöveteket és himzőfonalakat.

A viselés módjáról a festmények tájékoztatnak bennünket, amelyek szerint a főurak egy hosszú kabátféleséget hordtak a ruházat felett. Ezeket az összeillő ruhadarabokat többnyire azonos anyagból varrták, de hordás közben szabadon variálták a színeket és az anyagokat.

A dolmányt közvetlenül az ingre vették fel, ennek hossza az életkortól és a társadalomban elfoglalt helytől függött. A fiatalok rövidre szabva, rövid ujjal hordták, de a térd felett érő dolmányok is népszerűek voltak. Erre vettek fel egy mentének nevezett felsőkabátot, amit gyakran panyókára vetve viseltek. Ez bővebb és hosszabb volt, mint a dolmány, a téli változatot szőrmével bélelték. A mente ujját hosszan, röviden, ejtett vállal, vagy akár az öltözet aljáig érően szabhatták és díszítették. A nadrágból csak a két szűkre szabott szár látszott ki, amit egy színes, de többnyire sárga, térdig érő csizmába bújtattak. Ezt egészítette ki a sarkantyú, szőrmés, forgós tollbokrétás süveg. A viselet fontos kiegészítője a férfiasságot és harciasságot jelképező ékköves díszszablya és arany buzogány. 

A női viseletet mindig befolyásolta a kor aktuális divatja , de bizonyos jegyeket mindig magán viselt a női díszmagyar. A kor ekkor erős spanyol hatás alatt volt, de korabeli kriptaleletek alapján a legtöbb sírból még mindig a magyar viselet került elő többségében. A női ruha felső része a korszak szóhasználata szerint a magyar váll, ujjatlan, négyszögletes kivágással, az elején kacsokkal záródott. Alatta finom patyolatból varrt hímzett inget viseltek. A vállhoz ekkor hozzávarrták a szoknyát aminek a bőségét rakásokkal  igazították a viselője derekához. A szoknya alját gyakran díszítették csipkével és hímzésekkel.

A fejviselet jelentéssel bírt, az asszonyok főkötőben, a lányok pártában jártak. Mindkettőt erősen díszítették ékkövekkel, gyöngyökkel stb. A kötény fontos kiegészítője volt már ekkor a viseletnek, amit a legfinomabb csipkékből készítették, és fontos mércéje volt a társadalmi rangnak.

A 17. századi portrék arról tanúskodnak, hogy a váll eleje már nem ért össze , hanem elején, hátán csúcsban végződött és szalaggal fogták össze. A hétköznapokban a nők is szívesen viseltek mentét.

18. század

Ez a század sok újítást hozott a textiliparban. Az újonnan létrejövő angliai textilgyárak nagy mennyiségben és sokkal több mintában és színben ontották a selyem szöveteket, amik felváltották a bársonyt. Ekkor a francia uralkodóház diktálta a divatot, ami sajnos Erdélyen keresztül, német közvetítéssel Magyarországra is bekerült. Ekkor egyre kevesebben festették le magukat hagyományos magyar viseletben, ami ellen sokan tiltakozásukat fejezték ki. A férfi öltözetet is lassan, de átalakította a francia hóbort. Selyemből varratták a férfiak is a ruházatukat, a hosszú dolmányaikat megkurtították, ami így egy arasznyival ért az öv alá. A szabásmódok is erősen változtak, az egyenes vállszabást felváltotta az ívelt karöltő, majd a század végére a menték elejét is megkurtították a frakk módjára. Ebben a században jöttek létre a huszárregimentek, amik a könnyűlovasság uniformisát határozták meg. Ekkor a nemesi öltözetek katonássá, huszárossá alakultak, alig voltak megkülönböztethetőek a katonai uniformisoktól. A mente szőrmebélését a díszítésre szolgáló szőrmeszegély váltotta fel.

Sok esetben a dolmány ujj nélküli mellénnyé változott, míg bizonyos magyar sajátosságokat pl. a csákóra vágást és a gombkötő által kötött gombokat megtartottak.